Szereplők: JunYoSeung (Hyunseung, Junhyung, Yoseob, Highlight/B2ST)
Figyelmeztetés: nincs~
Műfaj: angst
Leírás: Szakításkor két világ között kötünk ki. Már nem azok vagyunk, aki valaha voltunk, és nem is azok, akik majd leszünk. (song)

Yang Yoseob nagyot sóhajtva lépte át párjával közös lakása küszöbét és karórájára pillantva megállapította, hogy megint éjfél után sikerült hazaérnie. Hosszú hetek óta sosem indult el és érkezett meg az otthonában ugyanazon a napon, és ez elsősorban az új cégalapításhoz volt köthető. Elméletben nagyszerű és egyszerű döntés volt, hogy a B2ST-tel otthagyják a CUBE Entertainment, új névvel és immáron önállóan új csapatot építsenek, ám a gyakorlatban csak a nagyszerű része maradt meg. Rengeteg munkával és jogi harccal járt, és ez mindegyiküket rendesen kikészítette, bármennyire is élvezték a dolgot.

Yoseob nagyokat nyögve szabadult meg a cipőjétől, majd halkan belopózott a nappaliba, nehogy felébressze Junhyung-ot, aki a szólója miatt valószínűleg még fáradtabb volt, mint bármelyikük. Ám ahogy elhaladt a hálójuk mellett egy jól ismert hang ütötte meg a fülét. Már előre tudta, mi fogja fogadni a hálóban, mégis félve tárta ki az ajtót, ahonnan tökéletes rálátást kapott a totál kiütött kedvesére.

Cigarettacsikkek halmozódtak fel a hamutartóban,
Én pedig az üres falat bámulom.
Miközben az üres gyomromat whiskeyvel rontom el,
Remélve, hogy még jobban elhomályosítja az elmémet…

- Kérlek, ne... - suttogta Yoseob, majd a TV felé fordította arcát, ahonnan a rettegett arc mosolygott vissza rá. Jang Hyunseung. Azonnal a távirányító után kapott, hogy eltüntesse az élete megrontójának képét, ám a képernyőre hirtelen egy díjátadó felvétele kúszott, ahol épp mind a hatan örömmámorban úszva ünnepelték győzelmüket. Junhyung olyan szorosan ölelte magához Hyunseung-ot a videón, mint ahogy Yoseob-ot sosem. Az énekes dühösen kapcsolta ki a TV-t, remélve, hogy ezzel eltüntetheti riválisát az életükből, de nagyon jól tudta, hogy pár napon belül megint a képernyőn találja majd Hyunseung-ot, miközben Junhyung a piától kiütve, kisírt szemekkel fekszik az vele közös ágyukban.

Yoseob bármilyen ártatlannak is tűnt, nem volt hülye. Mindig is tudta, hogy sose érthet az ex-csapattársuk nyomába, legalábbis ha Junhyung-ról van szó, biztosan nem. A rapper sosem tudta elengedni volt kedvesét, mégis amikor Hyunseung otthagyta a B2ST-et, Yoseob-ban felcsillant a remény, hogy végre beteljesülhet az ő szerelme is a rapperrel. Makacs volt, és noha már a legelején tudta, hogy sérülni fog ebben a kapcsoltban, nem volt hajlandó elengedni Junhyung-ot.

A távoli emlékek egyre tisztábbak lesznek,
És én próbálom őket elnyomni, ahogy csak tudom
Valószínűleg már régen alszol,
Azt kívánom, hogy egész éjjel rémálmaid legyenek!

Könnyeit törölgetve kezdte el összeszedegetni a széthajigált, alkoholos üvegeket, miközben azon agyalt, hogy  meddig akarja még saját magát bántani és meddig van értelme ennek az egésznek. Bár már abban se volt biztos, hogy valaha is volt értelme. Junhyung hirtelen morogni kezdett, mire Yoseob óvatosan felé hajolt, hogy hátha rosszul van a szerelme, mert akkor el kell cipelnie a fürdőbe, és ahhoz most nem érezte magát elég fittnek. Ám amikor meghallotta, hogy Junhyung Hyunseung nevét kántálva, ő lett rosszul. Elege lett.

Nagy lendülettel földhöz vágta az üvegeket, amelyek hangos csörömpöléssel adták a világ tudtára szilánkos halálukat, majd mit sem törődve a felriadt Junhyung-gal, a szekrényhez lépve elővette az utazóbőröndjét és elkezdte belepakolni a ruháit.
- Yoseob...? hazaértél? Mit csinálsz? - dörzsölte a rapper az arcát, miközben megpróbált anélkül felülni, hogy elhányta volna magát.
- Pakolok. - kérdezett a rövid válasz.
- Utazunk valahova? - értetlenkedett Junhyung, miközben megpróbált párjára fókuszálni.
- Nem. Csak befejeztem veled.

Nem vagyok jó ember, de miért gondolok rád folyamatosan?
Te vagy a legrosszabb ember, akivel valaha is találkoztam
Olyan vagy, mint egy folt a kedvenc ruhámon,
El akarom dobni, de nem tudom…

- Mi a francról beszélsz?
- Jól hallottad, és bármennyire is részeg vagy, próbáld meg felfogni. - cipzározta be bőröndjét az énekes. Junhyung iszonyú állapotban volt, mégis megpróbált Yoseob elé állni, hogy megállítsa.
- Most mi bajod? Oké, ittam, és abból hogy - kapaszkodott meg a szekrénybe a rapper - kettő látok mindenből könnyű kikövetkeztetni, hogy sokat, de ez nem általános. Nem ok, hogy elhagy.
Ahogy Yoseob a kétségbeesett, szétcsúszott szerelmét nézte, hirtelen szánalmat kezdett érezni iránta és maga iránt is. Nem azt az embert látta maga előtt, akibe már a debütálásuk pillanatában beleszeretett, hanem egy szomorú, megtört férfit. És ő mégis ragaszkodott hozzá, noha tudta jól, hogy ez már teljesen hasztalan.

- Megint csináltad. - suttogta felhajtott fejjel. Junhyung értetlenkedve próbálta visszaidézni, hogy miért is nyúlt ma este italhoz, ám az alkoholködén keresztül nem tudott rájönni. Mikor a rapper nem reagált, Yoseob felpillantott és könnyes szemét Junhyung-éba mélyesztette. - Megint őt nézted.
Junhyung gyomra összeszűkült, torkába gombóc lett és úgy érezte, minden vér kifut a testéből. Iszonyatos émelygés tört rá, és azt kívánta, bárcsak meghalhatna.

A túl sok szerelem megöl engem.
Jobban, mint az erős szesz, jobban, mint a lánc-dohányzás
Végül, felemésztenek az érzéseim,
Mindent elrontva, ami rendben volt…

Mindig is tudta, hogy nem tudott túl lépni Hyunseung-gal való szakításukon, de amikor a fiú a bandából is kilépett, Junhyung akkor tört össze igazán. Azt hitte, jó tudja titkolni, és hogy segít, ha kiélvezi Yoseob őszinte rajongását és majd az énekes elfeledteti vele volt szerelmét. Ám minden egyes csókjuknál, együtt töltött éjszakán, vagy ha csak a fiatalabbra nézett, mindig Hyunseung mosolygott vissza rá. Viszont tudta, ha egyedül lesz, abba beleőrül, így önző módon magához láncolta Yoseob-ot, és noha tudta, hogy fájdalmat okoz a fiúnak, képtelen volt szakítani.

Azt remélte, hogy jobb lesz, hogy csak idő kell és Yoseob szerelme mindent rendbe hoz. Egy ideig, mikor végre sikerült saját kiadót és csapatot alakítaniuk, tényleg úgy érezte, hogy most sikerült. Boldog volt, és kezdte elfelejteni ex-csapattársukat. Ám mikor belekezdett a saját albuma készítésébe, túl sokat maradt egyedül a gondolataival. Inni kezdett, hátha az elnyomja az emlékeket, ám csak annyit ért el, hogy órák estek ki az életéből, amikor öntudatlanul hevert valahol. Yoseob folyamatosan aggódott érte, ami alapjáraton jól esett volna neki, de a fiú rettenetesen hasonlított Hyunseung-ra ilyenkor, és Junhyung szép lassan úgy érezte, hogy tényleg megőrül.

Szükségem van valakire, de nem akárkire
Magányos vagyok, de egyedül akarok lenni, vagy talán mégsem?
Nem igazán tudom, melyik
Testrészed hiányzik, de hiányzol…

Az egyik felvételéről hazaérve Junhyung egy papírfecnit talált csak Yoseob helyett, miszerint aznap már nem ér haza. A rapperre azonnal rázúdultak a gondolatai, és hogy meneküljön előlük újra alkoholba fojtotta bánatát. Miközben a lakásban téblábolt meg akadt a szeme Yoseob filmgyűjteményének egyik darabján. Egy emlék DVD volt, még anno kapták valamelyik fantól. Junhyung emlékezett rá, hogy mikor megkapták rongyosra nézték, hiszen rajta volt az addig összes győzelmük, a fellépéseik, a fanmeetingek, rengeteg közös emlékkel. Azt hitte, eltűnt, így abban reménykedve, hogy a vicces emlékektől jobb kedve lesz, elindította. Ám öröm helyett Hyunseung-gal való szerelmének pillanatai tárultak a szemei elé.

Zokogva, mint megárvult gyermek, nézte, ahogy a képernyőn újra felelevenednek a boldog képek, az ölelések, a rejtett érintések, az összemosolygások Hyunseung-gal. Másnap reggel a hamarabb hazaérkező Yoseob Junhyung-ot az alkoholtól ájultan feküdve, Hyunseung képernyőről sütő mosolyának fényében találta. Ám mire Junhyung felébredt, Yoseob kitakarított, és úgy tett, mintha semmi se történt volna. És noha ezek után heti, majd lassan három napi rendszerességgel előfordult ez, mindketten úgy tettek, mintha minden rendben lenne.

Túl lusta vagyok ahhoz, hogy megismerjek egy új embert
Hogy őszinte legyek, nálad nincs gyönyörűbb ember!
Nem akarom bevallani, de még mindig kedvellek!
Vissza akarok menni hozzád!

Így most a hálószobájukban állva pofonvágta a lassan kijózanodó Junhyung-ot, hogy Yoseob végig tudta. Ahogy nézte az előtte álló énekest, miközben kereste a szavakat, hogy kimagyarázza magát, rájött, hogy nem tud mit mondani. Bocsánatot kérhet, rimánkodhat, hogy ne hagyja el, de másnap megint Hyunseung-gal fog álmodni és ugyanúgy őt fogja szeretni. Yoseob pedig ezt tudta nagyon jól. Ahogy az énekes nézte első szerelmének fénytelen, végtelenül szomorú szemeit, elfogadta. Sose viszonozták az érzéseit, csupán kihasználták azokat. Mégis nem tudott haragudni a rapperre. Ő hagyta, hogy pótlék legyen, ő vállalta be a fájdalmat. 
- Ne nem kell, hogy bármit is mondj. Tudok már mindent és tudom, hogy sajnálod. - törte meg végül a csendet a fiatalabb. Junhyung szemét elöntötték a könnyek.
- Gyűlölsz?
- Nem - rázta meg a fejét Yoseob, majd végigsimított a rapper arcán - de szeretnélek. 

Junhyung némán bólintott, majd apró csókot nyomott az énekes szájára, aki némán sírva viszonozta azt. Tudta, hogy búcsúznak, és bármennyire is elfogadta a tényt, a fájdalom mégis pokoli volt. Miután elszakadtak egymástól, Yoseob szinte kimenekült a szobából, majd villámgyorsasággal öltözött fel. Mégis mikor a kilincsre rakta kezét, egy pillanatra visszafordult, abban reménykedve, hogy Junhyung utána jön. Ám a hálószoba ajtaja nem mozdult, Yoseob szíve pedig végleg megszakadt. Lenyomva a kilincset, hátrahagyta reménytelen szerelmét, aki eközben az újra világító képernyőn örök szerelmét bámulva halkan suttogta:

- Csakis te ölsz meg engem…

Szereplők: Taehyun, Mino (Namsong) és a többi WINNER tag, de csak említés szintjén
Műfaj: angst
Figyelmeztetés: nincs~
Leírás: Szerelmesen érettek voltunk, a búcsúzás után gyerekesek lettünk. (song)

Először a WIN alatt jelentkeztek Taehyun-nál a rosszullétek. A stresszre, a túlhajtottságra, a fiúkat hajtó győzelemvágyra és maximalizmusra fogták a csapattársak. És minden egyes alkalommal ezzel magyarázták, olyan annyira, hogy lassan a fiú is elhitte, hogy nem a gyerekkori problémái jelentkeznek újra.

Bár egy-egy erősebb rohamnál, vagy összeesésénél kételkedni kezdett és el akarta mondani a csapattársainak, hogy rosszabb áll emögött, de ahogy Mino túlhajszolt, kialvatlan arcára nézett, a szívébe sokkal nagyobb fájdalom költözött, mint amit a testében érzett. Így csendben maradt, hogy óvja barátját.

Kérlek, menj el, anélkül, hogy bármit mondanál
Kérlek, szorítsd össze azokat a gyönyörű ajkakat, kérlek, ne kínozz tovább
A sötétség nyomok nélkül nyeli el azt, ami egykor szép volt
Ezek az érzések fájdalmat okoznak
Ez volt az, amit akartál?

Az öröm mámor egyszerűen végigrohant Taehyun testén, mint egy villámcsapás, majd szét áradt az ereiben, a sejtjeiben, minden egyes porcikájában. Nyertek. Debütálhatnak. Rengeteg harc, kín, könny és vér után, végre a saját, igazi csapatával állhat színpadra. Százan, ezrein, millióan hallhatják a hangját, és mindent, amit eddigi élete során megálmodott végre valóra vált. A konfetti záporon és könnyein keresztül legjobb barátja arcát kereste, miközben félkarral ölelgette a hozzárohanó Jinwoo-t.

Hirtelen a semmiből két kar kulcsolódott a derekára, és csontropogtató ölelésbe rántotta a megszeppent fiút. Mikor megérezte a jól ismert illatot és a nyakhajlatában a könnyeket, automatikusan túrta a kecses ujjait Mino hajába, hogy gyengéd masszírozással megnyugtassa a fiút, miközben egyre jobban belesimult az ölelésébe. Szerette a barátját, jobban, mint bárki mást a világon, sőt jobban mint egy barátot. Ennek ellenére mégis Mino volt, aki aznap, mikor megnyerték a WIN-t és debütáltak, mint WINNER, a nyakhajlatába suttogta, hogy "Szeretlek."

Miért én?
Mikor fogsz elengedni?
Miért te?
Egyszer már kitöltötted a szívem

Taehyun a debütálásuk időszakában jól volt. Nem érezte titkolt betegségének hatásait magán, jól bírta a tempót, amit a cég diktált, hogy minél jobban meglovagolják a WIN adta népszerűségük hullámait. És persze szerelmes is volt.

Miután Mino bevallotta a fiúnak, hogy szereti, mintha a föld felett lebegett volna. Alig várta, hogy kettesbe maradjon a szerelmével, és annak bódító csókjaival, szerelmes mondataival. Imádta a fiú minden egyes porcikáját, szerelmes volt minden szavába, és úgy érezte ennél boldogabb nem is lehetne.

Kibújtak a szerelem tövisei
Ezt a nyomot hagyod hátra
Nem láthatnálak még egyszer? (Merre vagy?)
Te, akit nem érinthetek meg

Az első díjuk nyertesiként vonultak le boldogságtól repdesve a színpadról, amikor Taehyun hirtelen erős fájdalmat érzett a fejébe, majd minden elsötétült előtte, és mint egy száraz ág zuhant össze a backstage-ben. Nem érzékelte, hogy Mino azonnal odaugrik hozzá, hogy a csapattársai rohanva futnak vissza, hogy segítsenek, hogy a staffosok mentőért kiáltanak, vagy hogy a padló jéghideg felületén a fejéből patakként csordogált a meleg vére.

Elnyelte a feketeség és ő hagyta. Olyan megnyugtató volt, olyan ismerős, olyan hívogató. Mint kiskorában, amikor leesett a lépcsőn és gurult egy szintet. Ott is ez a fekete mélység csábította el. És miután felébredt, azután is vele maradt. A mindennapjai részeként kísérte, húzta, hívogatta vissza. Akkor még a fiú nem értette pontosan, hogy mi is történik vele. Most már jól tudta. Újra depressziós lett.

Álljunk meg egy pillanatra
Nem bírom ezt a fájdalmat
Szúrnak a szerelem tövisei (Végzek magammal)
Ebben a fájdalomban
Nem tudlak elfelejteni

Megint veszekedtek. Mino, mióta Taehyun elájult, úgy óvta, mint egy porcelánbabát. A fiatalabb pedig gyűlölte ezt. Férfi volt, és nem volt neki semmi baja. Voltak problémái, és bár ezeket sose merte elárulni szerelmének, ne tartotta őket jelentősnek és képes volt velük megbirkózni egyedül. Nem is sejtette, hogy a rengeteg feszültség, és érzékenység, amit érezett kéz a kézben járt a betegségével. Legyintett rá, és a visszatérésük okozta helyzetre fogta az egészet.

Nem akar gyenge lenni, nem akarta, hogy Mino annak lássa és ez szép lassan megmérgezte a kapcsolatukat. Tövisként fúródott minden egyes veszekedés a szerelmükbe, maradandó nyomot hagyva maga után. Lassan, fájdalmasan haldokolt a kapcsolatuk, kivárva a pillanatot, amikor egyetlen, hirtelen szívdobbanás után elveszik a nagy feketeségbe. Mint Taehyun maga.

Az élet olyan, mint a tiszavirágé, nincsen több értelme
Most egy álom leszel, mit nem álmodhatok
Már nem tudok nyugodtan lélegezni
Még nem tudom elfelejteni a nyomaid, a karjaid
Megölelnélek, még ha tövisek is borítanak

Az hirtelen megint minden jobb lett. Abbamaradtak a viták, csak néha-néha mordultak egymásra, akkor is inkább apró hülyeségek miatt és azonnal ki is békültek szinte. Ez Taehyunba csak még jobban megerősítette, hogy nem a betegsége hibája volt a rossz időszak, csupán egy hullámvölgy, és továbbra is eltitkolta Mino elől azt. Csak úgy repültek a napok. Kijött az új albumuk, minden rendben volt a bandán belül is, pihenni is volt idejük.

Pluszként Taehyun szóló száma is kijött, amitől a fiú a mennyekbe érezte magát. Mindig boldog volt, mikor bandaként alkottak valamit, de az, hogy egyedül tehette meg mindezt, mérhetetlenül elégedetté tette. Ezért is nem vehette észre a jeleket. Hogy rengeteget alszik. Hogy kétszer több ideig kell felvenniük egy számot, mert elkalandozik, nem figyel oda, nem koncentrál. Hogy hihetetlen mértékben lefogyott, nincs étvágya. Hogy újra körül ölelte a sötétség, és ő mindenét átadva neki, zuhant a mélységébe.

Nem látlak a domb tetején
A lábam követi az otthagyott vért
Még mindig búcsúzom és a szívem még mindig fáj
Ne hagyj hátra semmit
Mindent vigyél magaddal

Mino mindig is érezte, hogy valami nincs rendben Taehyunnal. Talán a rengeteg feladat, ami betemette nap mint nap, az nem hagyta, hogy kiderítse mi lehet az. Vagy Taehyun mély barna szemei, amik akarva-akaratlanul is mindig kérve kérlelték a fiú, hogy ne hánytorgassa a dolgot. Vagy a sziporkázó mosolya, ami biztosította a rappert arról, hogy minden rendben van. Vagy bármi kifogás.

De egyszerűen csak gyáva és önző volt. Elfordította a fejét, amikor meglátta Taehyunon, hogy előjön a titkolt gondja, és hosszú-hosszú éveken keresztül csak takarózott a kifogásával. Hogy ha erőltette, akkor elveszítheti szerelmét. Így csak ráhagyta, nem bolygatta a dolgot, csak szerette a fiút, szerelmének minden erejével. Csupán azt nem sejtette, hogy Taehyunt már rég elvesztette.

Ha lehetőséged lenne rá, se gyere vissza
Tudod, hogy ez ismétlődne
Végül megint az lenne, mint előtte
Beszélgetünk, semmitmondó ígéreteket teszünk
És hátrahagyjuk az "örökké veled leszek" hazugságot
Újra egyedül leszünk

A bomba az új albumok előkészületeinek belekezdésekor kezdett ketyegni, de pár héttel karácsony előtt robbant. Semmi előjele nem volt, így egy ember kivételével mindenkit váratlanul ért, mikor Seungyoon berontva a dormba, egyenesen Minohoz lépett és felképelte. Jiwoo döbbenten szaladt ki a konyhából, miközben Seunghoon a dühöngő leadert szedte le az egyáltalán nem tiltakozó, felképelt főrapperől. A leader össze-visszaordibált, olyan szavakkal dobálózva, mint "szakítás", "feladás", "szerződés", "felbontás", "kilépés", "depresszió" és "Taehyun".

A tények, mint hirtelen jött pofonok, vágták arcon az bandatagokat. Egyedül Mino ült csendben a padlón, lehajtott fejjel, némán zokogva. Tehet volna valamit. Szerelmet, törődést, biztonságot ígért Taehyunak. Ehelyett hagyta, hogy kedvesét elrabolja tőle a feketeség.

Szereplők: Kwon Jiyong/GDragon (BIGBANG), feleség (OC)
Műfaj: angst
Figyelmeztetés: nincs~
Leírás: Az emberi szív ingatag. Nincs olyan, hogy örökké. A szerelem gyűlöletbe fordul, a szenvedély közönnyé hidegül...És egyszer minden véget ér. (song)



Megint itt tartunk. Dühösen nézek azokba a barna szemekbe, amik hét éve elrabolták a szívemet. Jiyong visszanéz rám, ajkait mérgesen összepréseli, majd a következő pillanatban odalép a könyves polchoz és egy nagy lendülettel leborítja róla az értékes könyvgyűjteményen. Hangos „Yahh!” kiáltással rohanok a lassított felvételben hulló értékeimért, de nem érem el őket. A földön szétterülő látványuk csak még inkább fokozza haragom, így a „szemet szemért” elv alapján, felkapom az első kezembe kerülő tárgyat, ami Jiyongé és a földhöz vágom. A zenei díj hangos robajjal törik ezer darabra a padlón, a rapper pedig szinte sírva fakadva kiabálja, hogy normális vagyok-e, azok az ő díjai.

Szívem fekete, feketére égett
Török-zúzok, ha kedvem tartja
És mikor véres kezemre nézek, azon gondolkozok,
vajon miért vagyok ilyen

Újabb díj landol a földön egy „nem hiszem el, hogy neked csak ezek a fontosak” mondat kíséretében, Jiyong arca pedig egyre jobban elsötétül. Tudom, mennyire nagy becsben tartja ezeket. Talán még nálam is nagyobban. Sose tudtam fontosabb lenni ezeknél a hülye tárgyaknál, hiszen ezek a sikeres álmait jelentették neki. Amikor hozzámentem, azt hittem, hogy együtt tudok ezzel élni. Most így négy év távlatából rájöttem, hogy tévedtem. A következő földhöz vágott üvegborzalom egyik szilánkja megvágja az arcom. Szinte meg se érzem a fájdalmat. A mellkasomban lévő kín elnyom minden mást.

Mosolyod aranyként ragyog
De mikor beszélsz hűvös vagy
Ha ez így megy tovább, olyan leszel, mint én
Néha úgy érzem, a karma üldöz engem, tudod?

Jiyong nem reagál semmit a vércsíkra, ami lassan végigszántja az arcom, csak egy „szóval így játszunk?” után, előkapja az olló, majd a közös hálónkba lévő gardróbomba sétál. Halálra vált arccal rohanok utána. Mire beérek a szobába, már csak a darabokban lévő ruhahalomnak vagyok szemtanúja. Horrorba illő sikításommal valószínűleg az egész gazdag környéket felébresztem, de nem érdekel.

A szerelem valódi neve gyűlölet
A remény a csalódás és a kétségbeesés párja
Miért nem tudtam, hogy az arcomra vetülő árnyék
A te fényedből született

A harag és a gyűlölet elborítja az agyam, így a kezembe kapom a mellettem fekvő ősrégi hajtűm, amit az anyósomtól kaptam az esküvőnkre, majd a méregdrága hifihez lépek. Most Jiyongból lesz vízi hulla, ahogy a remegő kezeiből kihull az olló, majd megadóan felemeli a kezeit és nyugtató szavakkal felém lép. Féltő szavai azonban csak olaj a bennem lángoló tűzre, és újabb jel, hogy van még egy tárgy, ami fontosabb nálam. Minden dühömmel vágok bele a hifi toronyba újra és újra, miközben Jiyong kétségbeesetten próbál elrángatni onnan. Amikor sikerül lependerítenie a féltett tárgyáról, és szemügyre veszi a károkat, ordítva tör rá a sminkasztalomra, míg én fújtatva keresek újabb áldozatok után.

Mióta találkoztam veled, csak gyötrelem kísér
Minden nap a nehézségek és a kísértés hegyeit mászom
Most már a szakításról énekelek, elmondom neked
Ez az utolsó vallomásom

Lassan megtelik a ház romokkal. Szétszabdalt ruházati cikkek mindenfelé, széttört fényképező gép, tányér és bögre halmok egymás hegyén hátán, szétdobált CD-k mindenütt, amikkel egy idő után a másikat kezdjük célba venni. Az egyik elhajított tárgy váratlanul a falon lévő hatalmas esküvői fotónkat találja el. Az üveg megreped, meginog a kép, majd hangos robajjal a földre zuhan. Mint egy pofoncsapás, térit észhez minket, és a hirtelen beállt, síri csendbe fülsértően visszhangzik döreje. Döbbenten nézek végig a romokon, miközben Jiyong nagyot sóhajtva temeti kezeibe a fejét.

Az emberek mosolyt erőltetnek magukra, elrejtik az igazságot
Mintha boldogak lennének
Miközben a szerelem szavával hazudnak
Mintha örökké tartana

Nézem a férfit velem szembe, az embert, akibe beleszerettem, a férjem, és nem találok senki mást csak egy idegent. Egy embert, aki belefáradt ebbe az egészbe. A munkájába, a feladataiba és a hazásságába. Azt hiszem, hogy elértük a mélypontot, és ebből a helyzetből nem vezet felfelé út. Körülöttünk az életünk romjai. Érzem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe, és tudom, hogy itt a vége. Halkan, mégis tisztán érthetően mondom ki a végszót:

- Halványulj el…