Szereplők: HyoRa (Hyorin&Bora)
Figyelmeztetés: yuri
Műfaj: fluff
Leírás: „A hirtelen támadt szerelem, amely házasságot indít, igazgyöngy, gyémánt, drágakő, melyet a legnagyobb művész csiszolt, kincs, amelyet a szív legmélyén kell elrejteni.” (song)

Halkan nyitok be a közös szobánkba, hogy lehetőleg minél kevesebb zajt csapjak. A szobába sötét honol, csupán a sötétítő függöny alján beszökő napfény ad némi segítséget a látáshoz. Igyekszem átlépni minden utamba kerülő akadályt, hogy eljussak a szoba másik felében lévő franciaágyhoz és a benne szuszogó kedvesemhez. Nem sokat segít az egyensúlyozásba a szülinapi torta a kezembe és az ajándékos doboz a hónom alatt, de végül sikerül lehuppannom a puha lepedőre minden nagyobb gond nélkül. Bora a mozgásra kis nyuszikat megszégyenítő orrmozgással és halk morgással felel, miközben igyekszik a fejére húzni a menedéket ígérő paplant. Tüneményes. Nincs rá jobb szó.

Úgy izgulok, mintha először találkoznánk
Az a kellemetlen pillanat, te is emlékszel rá?
A napra, ami olyan meleg volt, mint a tavasz
A szívemet régi emlékek töltik ki
Nem tudunk visszamenni azokhoz az időkhöz?

Letéve az éjjeliszekrényre a tortát és az ajándék dobozt, odanyúlok a takarószéléhez és lejjebb húzom, de csak annyira, hogy csókot lophassak a páromtól, akinek az ajkaira az érintésem hatására széles mosoly szalad.
- Hmmm… - túr bele a mézszőke hajamba kecses ujjaival és magához húzva visszacsókol.
- Jó reggelt, álomszuszék! – suttogom az édes ajkakra, miközben fél karral magamhoz ölelem. – És boldog születésnapot!
- Hmmm… - morogja csukott szemmel, miközben a kezei felfedező útra indulnak a pólóm alatt.
- Hoztam tortát. – cirógattam az arcát, erősen koncentrálva, hogy ne olvadjak el forró tapintása nyomán. – Meg ajándékot is.
- Tényleg? – kérdi rekedten, mire kiráz a hideg. Istenem, ez a nő megöl.
- Tényleg. Na, felkelni, nem lehetünk egész nap az ágyban. – húzódom el tőle és őt is próbálom ülőhelyzetbe varázsolni.

A kezdettől a végéig
Örökké vigyázni fogok rád, kedvesem
Ettől a pillanattól kezdve
Soha nem fogom elfelejteni
Mindent megteszek érted

- A szülinapomon nem azt csinálok, amit akarok? – nyafogja, de közben már nyitogatja a szemeit. Mikor nagyjából sikerrel jár cicásan hozzám simul és rendesen megcsókol. – Az ágyban is odaadhatnád az ajándékom, Hyorin. – kacérkodik, ám a mondat végét elnyomja a hasa korgása.
- Inkább egyél, mielőtt nem csak a szexi módon, de máshogy is felfalsz. – nevetek rá, majd az ölébe nyomom a tortáját. Azonnal éber lesz az édesség illatától és vigyorogva, mint egy kisgyerek, esik neki. Lágy mosollyal az ajkaimon figyelme, ahogy a harmincötéves múlt feleségem úgy habzsol, hogy az orra is krémes lesz. Végül nyomok egy csókot a füle mögötti érzékeny részre, majd felállva fény varázsolok a hálószobánkba. Ahogy kinézek a hó födte januári tájra a benti meleg ellenére is megborzongok picit.

A mi kapcsolatunk olyan közeli
Még akkor is, ha azt mondjuk értjük, még sem
Minden pillanat, amikor egymást figyeljük, még mindig nem elég
Várni rád, nekem az a boldogság
A kedves szavak helyett inkább még jobban meg akarlak ölelni

Hirtelen elmúlik a fantomfázás, ugyanis két kar öleli át a derekam és forró csókok kezdik tarkítani a pólómból kilógó nyakamat. Felsóhajtva nyúlok hátra, hogy beletúrjak Bora rövid, gesztenyebarna hajába és kicsit kicsavarodva mélyen megcsókoljam. Ahogy a nyelveink összeérnek, mint egy szikra, a boldogság az érzékszervemtől elindulva végigfut az ereiben, végig a karomon az ujjaimba, a lábamon a lábfejemig, a gerincem minden egyes csigolyáján. Lassan megtölti a testem egészen a szívemig, ahol végül túlcsordul. Noha immár egy évtizede csókol meg minden áldott nap, ez a fajta ősrobbanás ajkaink minden egyes találkozásánál végbemegy bennem. Bora is valami hasonlót érez, ugyanis a mellkasához szorult hátammal érzem, ahogy a szívem olyan gyorsan ver, hogy félő egyszer csak felrobban. Így állunk hosszú percekig, csókoljuk egymást fulladásig és érezzük, ahogy a szíveink indián dobjai egyszerre verik szerelmünk dallamát.

Van itt valami, amit el akarok mondani, még a szívem legmélyéről
Várni fogok rád azon a helyen, hogy visszatérj
Nem akarom elfelejteni az emlékeket, amiket nekem adtál
Addig míg a szívem meg nem áll

Végül, ahogy legtöbbször, a levegőhiány vett véget a reggeli csókcsatánknak és én vagyok, aki megembereli magát és kiszakad belőle. Bora újra az ajkaim után kapna, ám én nevetve megpördülök az ölelésében és az ágyhoz terelgetem. Mohó. Mindig is az volt, és noha csak egy év van köztünk, mintha legalább öt lenne. Sokkal gyerekesebb, játékosabb, felelőtlenebb volt egész életében, mint én, ám mindig tudta, hogy mikor kell komolynak lennie és akkor nem ismerte a tréfát. Azt hiszem, ez a kettőség volt, amibe beleszerettem annak idején. Illetve azok a boci szemek, amikkel most is rám néz.
- Ne csábítgass, inkább bontsd ki az ajándékod. – fejtem le magamról az indakánt ölelő karokat, hogy helyemre a szépen becsomagolt dobozt adjam. Bora immáron újra gyermeki lelkesedéssel fog a nehezen becsomagolt ajándék kiszabadításhoz. Leülve mellé, cirógatni kezdem a derekát, ám ő észre sem veszi, annyira leköti a tartalom, ami a kibontott dobozból bámul vissza rá.

Kérlek, soha ne menj el, maradj itt örökké
Csak úgy, mint most, pont így
Én veled maradok
Úgy tűnik, hogy eddig csak elfogadtam dolgokat,
Most vissza fogom fizetni neked

- Ez az, amire gondolok? – pillant döbbenten a hivatalos papírt szorongatva Bora rám, mire elmosolyodok.
- Remélem, hogy az. Sokat küzdöttem érte.
- Úristen, Hyorin! – ejti ki a papírt a kezéből a feleségem, hogy azzal a mozdulattal két keze közé fogja az arcom és úgy folytassa a hitetlenkedő, ám végtelen szerelmes pillantásainak küldését felém. – Hogy lehet? Istenem, hogy sikerült összehoznod?!
- Csak nagyon akartam. – simítom le Bora arcán végigfutó örömkönnyeket – De ami még fontosabb, te nagyon akartad. És te olyan vagy nekem, mint a káprázatos napfény. Meleg, nem számít, milyen messzire megyek. Csak úgy, mint ahogy te felmelegítettél engem. Vissza fogom adni azt a melegséget neked. Mindent megteszek érted. Szeretlek.
Bora hangos nevetéssel dönt végig az ágyon, hogy csókokkal és ’Szeretlek’ szavakkal borítsa be a testem és az elmém. Én is kacagva csókolom vissza és válaszolok neki, miközben szerelmünk szenvedélye lassan betölti a szobát, mint a januári napsugarak, melyek meleg fényükkel simítanak végig az örökbe fogadási kérelem hófehér lapjain.