Szereplők: Sik-K (Minsik) & HAON 
Műfaj: angst (maybe?), romantikus
Figyelmeztetés: nincs~ 
Leírás: "Az emberek lépten-nyomon beleszeretnek olyanba, akibe nem lenne szabad." (song) 

A fiú szusszan egy nagyot, miközben kifordul a haját simogató kéz alól. A kéz megdermed, fél, hogy felkelti a mellette fekvőt, ám az folytatja az egyenletes szuszogást. Az ujjaik óvatosan közelítenek felé, majd lágyan végig simítanak a rakoncátlan, puha tincseken. „Szép” gondolja a kéz és merészebben kalandozik tovább a puha útvesztőben. Élvezi, ahogy ujjpercei szép lassan eltűnnek, majd felbukkannak a szőkés barna tenger hullámai között, mint egy tehetetlen ladik. Hirtelen elér a fiú fejbőréhez, mire a tulajdonosának ajkai közül kiszökik egy apró sóhajtás és közelebb tolja a fejét a kézhez, merészebb tettekre buzdítva annak tulajdonosát. Az eleget is tesz a kérésnek, óvatosan az összes ujjacska a helyére talál és masszírozásba kezd. A fiú pedig szinte dorombol a rakoncátlan ujjak alatt. A kéz szorgosan dolgozik, mindent megtesz a másik boldogságáért, a hajhullámok pedig egyre magasabbra vernek.
- Hyung…

Nem próbálok független lenni
Nem próbálok menőnek tűnni
Csak próbálj a helyben lenni
Érzed már?
Érzed, hol süvít a szél?
Érzed, hogy átsüvít az összes ablakon a szobában?

Egy szó, mégis felér egy halálos puskalövéssel. A kéz abbahagyja masszírozást, tulajdonosa épp haldoklik, nincs ideje kényeztetni gyilkosát. A fiú édes tudatlanságban lebeg, nem is sejtve, hogy mit ejtett ki az előbb a száján. Elégedetlenül ficánkol kicsit, jelezve, hogy dühös, amiért elhagyták az ujjak, de aztán alszik tovább.  A kéz immár szomorúan pihen haldokló tulajdonosa ölében, aki csendben kikecmereg az ágyból és az ablakhoz sétál, onnan nézi tovább az alvó fiút. Muszáj távolságot tartania, újabb lövést nem viselne el szétszaggatott szíve. Kinéz az alvó városra a kis motel szoba ablakán keresztül. Eldugott helyen van a titkos találka helyük, így nem a szépen kivilágított Szöul terül el előtte, hanem egy koszos utca, melyben egyetlen lámpa küzd már csak az életben maradásért. Szégyelli, hogy ide kell hoznia a másikat, jobbat érdemelne, de nem lehet. Bűnös kapcsolat az övék, megveti a világ. Szóval marad nekik a koszos utca, a villogó lámpa és a bűntudat. Az ágyban a fiú felnyög, mire az ablaknál álló riadtan pillant felé. Ám az csak fordul egyet és alszik tovább, ám a másik rajta felejti a tekintetét. „Szép és ártatlan” gondolja a férfi és erősen kényszeríteni kell a kezét, hogy a teste mellett maradjon, és ne vesse magát újra a tengerbe. Szép és ártatlan, ő pedig tönkre teszi. Hisz fiatal még, mint sem ért. Ugyan tud komoly lenni, mély, érzelmes, de akkor is csak 18, még nem is nagykorú. Ő meg lassan 26 éves, túl pár komoly és még több komolytalan kapcsolaton, csalódáson és szerelmen. Mit tud ő adni a fiúnak? Semmit, csak fájdalmat. Eszébe jut, hogy szólította az előbb, és újra vérezni kezd a sebe. Ez ő neki, semmi más. Nem szabadna, hogy több legyen és igazán nem is több. Azt mondja, csókolja, szereti, de gyerek még, hogy értse, mit jelentenek a szavai és mit is csinálnak ők valójában. A férfi gerincén végigfut a jeges borzongás. Lényegében kihasználja a fiút. Hányingere támad, így halkan kibotorkál az apró fürdőszobába, hogy igyon egy kicsit. Nagy kortyokban issza a vizet, sőt újra tölt, próbálja kimosni magából a gondolatait, de mindhiába. Végül egy halk suttogás szökik be az ajtó alatt, mire a férfi megdermed. Leteszi a poharat, közelebb oson az ajtóhoz és kihallgatózik. A suttogás erősödik, egyre kétségbeesetté válik, így a férfi kilép a szobába.

Meg akarlak érinteni, kicsim
Érezni akarlak
Akarom látni a felkelő napot
A bűneiden, csak te és én
Világítsd meg útközben
Legyünk szerelmesek ma este

- Minsik. - A megkönnyebbülés szó szerint kiszakad az ágyon ülőből. - Azt hittem, elmentél.
- Nem, csak innom kellett.
A férfi igyekszik tartani a távolságot, ám a fiú mit sem törődve ezzel mászik ki az ágyból, hogy átölelhesse.
- Miért nem alszol?
- És te?
Az vékony karok szorosan körbe fonják, mint az óriás piton az áldozatát, mielőtt összeroppantja.
- Mert éreztem, hogy nem vagy mellettem. És már nem is simogattál. - A fiú felemeli a fejét és mélyen a férfi szemébe néz. - Gyere vissza!
Minsik nézi a fiatalságot, az ártatlanságot, a rajongást, amit a karjaiban tart és érzi, hogy lassan felemészti a bűntudat. Tönkreteszi. Óvatosan a két keze közé fogja a fiú arcát és lágyan megcirógatja. A fiatalabb automatikusan simul az ujjak fogságába, mint egy Stockholm-szindrómás. Képes lenne örökké így élni, sőt akár meghalni is.
- Szeretsz engem?
A kérdés meglepi a fiút, süt a szeméből a döbbenet pici haraggal párosítva. Kamasz agya először azt diktálja, hogy tagadja meg a választ erre az abszurd kérdésre, ám van valami a másik szemében, amitől érzi, hogy a másiknak az élete függ a választól.

Összezárunk, mint egy kabát
Szóval húzd fel a cipzárt
Csak úsznánk az árra, majd
megtalálnánk, melyik hullám passzol hozzánk
Érzed, hol süvít a szél?
Érzed, ahogy átsüvít az összes ablakon a szobában?

- Szeretlek.
- Mint a Hyung-od?
- Úgy is. De elsősorban Minsik-ként szeretlek.
A férfiből kiszakad egy megkönnyebbült sóhajtás bűntudattal fűszerezve. A fiatalabbik is érzi ezt, nem hülye ő, sőt sokszor okosabb, mint az idősebb, egyszerűen csak egy későbbi kor szülötte. Erről igazán nem tehet. Felcsúsztatja a kezeit a férfi derekán, majd előre húzva átkarolja Minsik nyakát.
- Te szeretsz engem?
Az idősebb elmosolyodik azon, ahogy a magabiztos kamasz fiú egy pillanat alatt elgyámoltalanodik. Lassan előre hajol és megcsókolja a fiatalabb, miközben az ujjai újra belevetik magukat a hajhullámok mélyébe. Finoman csókolja, érzelmesen, nem engedi a másiknak, hogy eldurvítsa a dolgot, ő most vallomást tesz. A fiú végül veszi az adást és enged a kényeztetésnek, odafigyel minden másodpercre, minden rezdülésre, nem akar lemaradni semmiről, megállítaná az időt, ha tehetné. Végül nagy nehezen, pihegve válnak el egymástól, ám az ujjak még mindig a tengerben lubickolnak. A férfi nézi a szépséget, de már nem ostorozza magát. Már úgy is belefulladt a szerelembe, már nem élheti túl a dolgot, inkább élvezi és megadja a fiúnak élete legszebb perceit.
- Szeretlek, Haon.
A fiú arcán szélesen terül el a mosoly, majd visszahúzza az ajkaira a férfit. A koszos motel egyik kis szobájának sötétje védelmezően öleli át a két bűnöst, óvva a világtól, mely nem ígér nekik holnapot, ám feltétel nélkül nekik adja a mát. 

Béküljünk ki, essünk szerelembe, próbáljuk meg
Sosem leszel egyedül
Alkonyattól pirkadatig veled leszek
Kicsim, pont itt vagyok
Vigyázok rád, ha rosszra fordulna a helyzet
Sötétedéstől hajnalig veled leszek